Az élet nagyon morbid tud néha lenni, ha belegondolok. Szombaton még naivan fagyizol, másnap meg már anya vagy, és nem érted, hogy ez az egész hogy történhetett éppen veled.
Miután pénteken a szülésznő megnyugtatott, hogy minden, amit érzek, teljesen normális: vagyis a görcsök, hogy a baba feje nyom, és úgy érzem, hogy egyre lejjebb van; természetesen folytattam mindent úgy, mint eddig is. Bár elgondolkodtam azon, hogy miért lett gyorsan ilyen sürgős az ultrahang, hogy 2 héttel előrébb hozta, a biztonság kedvéért. De nem akartam aggódni, gondoltam, majd ha kell, akkor szólnak. Eddig is mindig szóltak. Az egyedüli furcsa dolog pénteken az volt, hogy este elkezdett menni a hasam – ami az egész terhesség alatt elkerült. És hogy a baba csendesebb volt, mint eddig.
Szombaton F-fel nagy (“nagy”) IKEA-túrát terveztünk, de legalábbis azt, hogy megvesszük végre az ágyat. Kényelmesen indultunk, ott ebédeltünk (bár ritka, hogy megesszük az ilyen gyors kaját – de így volt kényelmes), aztán pedig nézelődtünk a gyerekbirodalomban. A kiságyat már internetről kiválasztottuk, így csak meg kellett találni. Vettünk még néhány apróságot, hálózsákot, törölközőt, biztonsági dolgokat neki. F hősiesen bepakolt mindent a kocsiba egyedül, mert nem tudtam neki segíteni. Megjegyzem, a hasmenés az ikeában is folytatódott – és már kezdett nagyon gyanús lenni a dolog – olyan tudatalatti szinten. Arra fogtam, hogy biztos sok kefírt ettem.
Az ikea után kikönyörögtem, hogy menjünk el fagyizni. Van egy jó fagyizó tőlünk nem messze, véletlenül F. első barátnőjéék fagyizója (olasz), ahol mindig szívesen látnak bennünket. Jó velük a kapcsolat, gyakran ugyan nem megyünk, de ha igen, akkor 1-2 órára biztosan ottragadunk beszélgetni. És az sem hátrányos, hogy van csak fruktózzal készült fagyijuk.
A baráti fagyizás után hazamentünk, én főztem, F pedig nekiállt a kiságyat összerakni. Teljesen átlagos szombat este volt. Vacsora után én is segítettem a kiságynál, nem emeltem, nem csináltam semmi keményet, persze mozogtam eleget, el is fáradtam, de olyankor az oldalamra feküdtem, és onnan néztem, hogy alakul a kiságy. A fiókokon kívül mindent összeraktunk végül, és leheveredtünk a tv elé. Találtam egy kellemes filmet, azt néztük. Éjfél előtt pár perccel vége lett. Elindult a stáblista, én kényelmesen, nyugodtan feküdtem, F pedig épp aludni akart indulni.
És akkor egyszer csak kibuggyant valami meleg. Én pedig megijedtem. Abban a pillanatban tudtam, hogy ez csak a magzatvíz lehet. Mondtam F-nek, hogy úristen, nézd, lehet, hogy folyik a magzatvizem! Kértem, hogy nézze meg, de abban a pillanatban, ahogy a lábam szétnyitottam, kiömött egy csomó. Elöntött a víz, én pedig elkezdtem remegni. Sokkot kaptunk mind a ketten. Folyt a magzatvizem.
F. pillanatok alatt alámgyömöszölt két törölközőt, és hívta a kórházat. Nem vették fel. Nekem pedig még mindig folyt a vizem. Pánikoltunk. Végre sikerült elérni valakit a szülőszobán. Persze mondták, hogy azonnal menjünk be.
Én próbáltam óvatosan mozogni, mert féltem, hogy ha nincs eléggé beékelődve még a feje, akkor előre esik a köldökzsinór, így amíg lehetett, fekve maradtam. Pár dolgot összepakoltunk egy táskába (természetesen semmi nem volt előkészítve, de ki gondol erre a 34. héten…), és indultunk.
Emlékszem, az infóesten elmondták, hogy este csak az éjszakai bejáraton lehet bemenni, és akkor ezt jól megjegyeztem, azzal a gondolattal, hogy soha ne legyen rá szükségem. Viszont most legalább tudtam, hogy hová kell menni. Sikerült egy tolószéket szerezni, és száguldottunk is az ötödikre. Én folyamatosan remegtem, azt hiszem tényleg sokkot kaptam. Tudtam, hogy a folyamat már elindult, és akár akarom, akár nem, a babát nem tudom tovább bent tartani. Nagyon-nagyon féltem, hogy mi lesz most vele.
Érkezésünk után azonnal kaptunk egy szobát, jött egy kedves nővér, meg egy orvos is, és kérdezték, hogy biztos vagyok-e benne, hogy a magzatvíz volt, nem pedig bepisiltem. Kicsit mérges lettem rájuk, mert hadd ismerjem már én a saját testem. Pontosan tudtam, hogy nem pisiltem be. Aztán, amikor ők is meglátták a folyadékot, mondták, hogy hát igen, ez egyértelműen magzatvíz (hurrá, mégsem vagyok hülye).
Vettek mintát a hüvelyből, de nem vizsgáltak meg a fertőzésveszély miatt. Így nem is lehetett tudni, hogy nyitva van-e a méhszáj és hogy vajúdok-e már. Bár akkorra elindultak valamiféle görcsök, és a hasam is újra ment. Rákötöttek a ctg-re, de kértem, hogy hadd feküdjek az oldalamon. Véletlenül sem akartam a hátamon feküdni, mert tudtam, hogy akkor romolhat a baba oxigénellátása. Így feküdtem egy ideig, miközben a fájások rendszeresek lettek, és egy picit intenzívebbek is.
Az orvos azt mondta, hogy most egy jó ideig nem fog történni semmi, úgyhogy F hazament egy kicsit több dologért, mert tudtuk, hogy a kórházból gyerek nélkül már nem jövünk ki. Fél négy körül ért vissza, addigra hoztak neki egy ágyat, és lefekhetett mellém. Én pedig csendben fájtam. Markolásztam magam vagy a lepedőt, és igyekeztem tűrni. Mire megjött a reggeli műszakváltás, már elég erős fájdalmaim voltak. Az új nővér, aki kezdetben nekem cseppet sem volt szimpatikus, rákötött a ctg-re, majd mikor egy óra múlva levette, közölte, hogy szerinte ezek a fájsok le fognak állni, mert se nem intenzívek, se nem igaziak. És biztosan nem is fájnak annyira, mint egy igazi szülésnél, mert ha szülnék, akkor minden bizonnyal nem lenne enrgiám fájásszünetben beszélgetni. Hát én kicsit mérges lettem rá, mert én viszont úgy éreztem, hogy lassan lekaparom magamról a bőrt, annyira fájt az egész. De úgy éreztem, hogy nem hisznek nekem. Bejött az ügyeletes orvosnő is, mondta hogy ne aggódjak, még az is lehet, hogy leállnak ezek a “kis” fájások, és akkor még pár napig bent tudják tartani a babát, mert az lenne a legjobb neki.
Ekkor kétségbe estem, mert én sem akartam még megszülni, de éreztem, hogy itt nincs visszaút. A testem nekem mást mondott. És én többször szóltam, hogy de szerintem én itt most szülök. Idegesítő volt, hogy nem hittek nekem.
Dél elmúlt már, mire a nővér visszajött. Sőt, szerintem fél egy is volt. Akkor szóltam neki, hogy nagyon furcsa módon a fájások igen sűrűek és erősek (én már levegőt is alig bírtam közben venni), akkor mondta, hogy 10 perc múlva visszajön és megint rátesz a ctg-re, hogy lássuk, vannak-e már igazi fájásaim. Én pedig úgy döntöttem, hogy másfél óra ctg előtt elmegyek még egyet pisliket, ki tudja. Ahogy felálltam, kitámolyogtam a wc-re,éreztem, hogy elindul egy fájáshullám, és nem akar vége lenni. Amikor visszafeküdtem az ágyra, a fájások annyira erősek lettek, hogy már csak nyüszíteni tudtam, artikulálatlan hagokat kiadva magamból. Nekem is meglepő volt, hogy ilyet is tudok. F azonnal hívta a nővért, és ahogy beért, én éreztem, hogy nyomnom kell. Mélyről jövő, nagyon ösztönös és sürgető érzés volt. Ordítottam, hogy jön a baba. Egy perc múlva megtelt a szoba emberekkel. A nővér arra kért, hogy forduljak meg, de annyira fájt és olyan görcsben voltam, hogy nem tudtam mozdulni egy kicsit sem. Akkor megfordítottak, kengyelbe rakták a lábam, az orvos megvizsgált, hogy tényleg jön-e a baba, de mondta is rögtön, hogy ott a feje. Akkor indultak meg az igazi tolófájások. És én próbáltam nyomni, ők meg drukkoltak nekem. Fájt. Nagyon fájt, de tudtam, hogy ki kell jönnie. Az eddig olvasottakkal ellentétben én egyáltalán nem éreztem, hogy halad előre odabent. Csak nyomtam, amikor jött a fájás. És rettegtem a következőtől. A feje nyomása nagyon fájt, úgy éreztem, szétszakadok (szét is szakadtam). És akkor láttam, hogy a kis testét kihúzzák belőlem, kérték, hogy ne nyomjak. És egyszercsak ott volt ő – Corinna a hasamon. F. elvágta a köldökzsinórt, azonnal bebugyolálták, és elvitték. F vele ment, én pedig ott maradtam az orvossal, aki összestoppolt. Gratulált, mindenki mondta, hogy milyen jól csináltam. Corinna 20 perc alatt megszületett. Nem kapott oxigénhiányt, nem lett stresszes, és azonnal felsírt, ahogy a hasamra tették. 9/10-es apgarral született.
Én csak pár óra múlva láttam viszont, amikor lezuhanyoztam, és elvittek a koraszülött osztályra, ahol a kezembe adták. Így láttam őt először igazán.
Külföldön 
Oh hát gratulálok itt is, nagyon ügyesen csináltátok!
Meddig kell a koraszülött osztályon maradnia? Remélem hamar hazamehettek.