A koraszülöttosztály

Az első napokban ijesztőnek tűnt, hogy inkubátorban, meg sok csipogó dolog között fekszik a gyerekem. Nehéz volt feldolgozni, hogy megszületett, de azt is nehéz volt, hogy csövek között fekszik, hogy katéter van a kezében, szonda az orrában, és kis mekegő hangon panaszkodik, ha nem tetszik neki valami.

A koraszülöttosztályon (otthon talán ez a PIC) mindig 2-3 nővér dolgozik, a szülök mindig jöhetnek látogatni. Bent a “nagy teremben” 7 babának van hely. Minden helyet el lehet függönyözni, ha a szülök a gyerekekkel “családi életet” akarnak élni. A kórház ilyen szempontból nagyon baba- és szülőbarát. Minden alkalommal, amikor nála voltunk, kivették nekünk az inkubátorból, sőt bátorítottak is rá, hogy tegyük. Mindig meztelen felsőtestre kaptuk meg, hogy érezze a testünket, hogy alakuljon a kötődés és fejlődjön ilyen szempontból is. Aztán mindig szóltak, amikor vissza kellett tenni, de volt olyan, hogy egy órát is ültünk vele a mellkasunkon. Ezeket az órákat nagyon szerettük.

Az osztályon sokat is tanultunk. Kezdetben csak inkubátorban pelenkázni, aztán egy idő után ki is vehettük, és a pelenkázón pelenkázhattuk. 4 napos korában pedig meg is fürdettük. Először kicsit meg volt illetődve, de aztán tetszett neki. Nagyon hálásak voltunk minden egyes tanácsért és segítségért, amit a nővérektől kaptunk. Mindenben segítettek. Aztán egy idő után elvárták, hogy mi magunk, önállóan csináljuk. Először csak a pelenkázást, aztán később, mikor a kiságyba került, akkor az öltöztetést és a lázmérést is.Corinna pár nap után besárgult, ezért szolizott a kék fényben, kapott vicces szemüveget is. Sajnos aztán többször is vissza kellett tenni, mert nem tudta leküzdeni a sárgaságot. Még mindig nem biztos, hogy sikerült, de egyre kevésbé van kínai gyerekünk.

Amikor engem két nap után a kórházból hazaengedtek, elkezdtem hozzá napi háromszor bejárni. Mindig megpróbáltam megszoptatni, vagy ha az nem ment, akkor elfüggönyöztem magam, és fejtem neki egy adagot. Egyébként a tejet otthonról hordtam be neki. Szerencsére 3 nap után lett annyi, hogy az étkezések nagy részét, aztán pedig minden étkezést ki tudtak anyatejjel váltani. Erre nagyon büszke voltam. Meg arra is, hogy egy hét után nem fogyott már tovább, hanem szépen lassan elkezdett gyarapodni.

Volt egy balesetünk is a cumisüveggel először, ami miatt annyira megijedtem, hogy utána órákig nem tértem magamhoz. Az történt, hogy a fiatal ápolónő nem tudta, hogy még nem próbáltuk cumisüvegből etetni, de mivel elkezdett szopni, így azt gondolta, hogy itt az ideje kipróbálni az üveget is. A kezembe adta a cumisüveget, és mondta, hogy tegyem a szájába. Én csak annyit kérdeztem, hogy hogyan, mert egyszerűnek tűnik a dolog, de nagyon nem az, főleg, ha korababát kell etetni, aki nem tud egyszerre szopni, nyelni meg levegőt is venni. A nővér csak annyit mondott, hogy tegyem a szájába és kész, és ezzel otthagyott. Én láttam, hogy Corinna nem annyira aktív, így inkább csak a szájához érintettem a cumit, meg csepegtettem rá pár csepp tejet. Úgy tűnik, ez annyira új volt neki, hogy elfelejtett közben lélegezni. A legrosszabb az volt, hogy én ebből mit sem vettem észre. Csak azt láttam, hogy a feje elkezd kékülni, gyanús is lett, de nem volt időm gondolkodni, mert 3 nővér rohant és kapta ki a kezemből (hála a mellkasán lévő érzékelőknek, pontosan látták, hogy baj van vele). Rohantak vele a kezelőasztalhoz, oxigénmaszkot tettek rá, de akkorra már lélegzett újra, csak mindenki nagyon megijedt. Én persze rögtön sírtam is egyet, annyira megijedtem. Kioktattak, hogy még nem kellett volna cumisüvegből etetni. Persze később gondolom kideróüt, hogy nem az én ötletem volt a dolog, szóval másnap burkoltan ugyan, de bocsánatot kértek az esetért. Mindenesetre nekem jól elrontotta a dolog az egész napomat. Csak arra tudtam gondolni, hogy majdnem megöltem a saját gyerekem.

Innentől kezdve persze egy kicsit jobban odafigyeltek ránk, de mikor látták, hogy minden rendben van, egyre kevésbé törődtek velünk. Egyszer az is előfordult, hogy elfelejtették megetetni. Itt már kezdetem egy kicsit ideges lenni, de szerencsére akkor jött a hír, hogy beköltözhetek vele a kórházba egy szobába. Úgyhogy beköltöztem. Szerencsénk volt, mert egy egyágyas szobát kaptunk, saját fürdővel, és saját ápolóval, aki minden 3 órában megjelenik etetni vagy az etetésnél segíteni.

Azóta sokat fejlődtünk mindannyian. Én pelenkázok, lázat és súlyt mérek, fürdetek, öltöztetek, csakúgy, mintha otthon lennénk. Persze mellette etetek és fejek. F. esténként jön, az az apaidő. Olyankor ő csinál mindent, csak szoptatni nem tud. Corinna pedig szépen fejlődik. Születése óta hízott majdnem 150 grammot és nőtt 1 centit. Már csak meg kell tanulnia minden etetésnél önállóan enni, az egész adagját (még sokszor elalszik közben), és akkor, ha már nem lesz szükség a szondára, akkor végre hazamehetünk. Hogy ez mikor lesz, az csakis rajta múlik, nekünk meg az a feladatunk, hogy türelmesen kivárjuk, míg megérik arra, hogy hazavihessük.