Az első nyolc hét

Az első nyolc hét nagyon elszaladt, szinte hihetetlen, mennyi miinden történt azóta. A kórházi napok már szinte homályba vesznek.

Igazából azt szerettem volna leírni, hogyan fejlődött Corinna, mielőtt még elfelejtem.

34+2-re született, ez azt jelentette, hogy adódhattak volna gondok a légzésével, de ezzel szerencsénk volt, és egy olyan babát kaptunk, aki tudott már önállóan lélegezni. Az első napokban a legfontosabb az volt, hogy egyen, és hogy tolerálja az ételt. Az orvosok bíztattak, hizsen nem hányt, bukott vagy ment a hasa, és ezt mond pozitívumként kellett elkönyvelni. Az ételt mindig orrszondán keresztül kapta, a kezébe pedig az infúzión keresztül 3 napig antibiotikumot, és 2 hétig glükózoldatot kapott, hogy a hőháztartása rendben legyen.

Emlékszem, mielőtt lett volna gyerekem, én teljesen úgy gondoltam, hogy az én gyerekem nem fog cumizni, se cumisüvegből enni, sőt soha az életben nem kap cukrot, és ha lehet, az antibiotikumot is lekerüljük. Olyan natúranya módon gondolkodtam. Aztán előbújt ez a gyerek, és egyből kapott cukrot, antibiotikumot, és pár nappal később cumit is – majd aztán csak cumisüvegből tanult enni. Minden elvemet fel kellett hát adnom, de nem bánom, hiszen a kismókus egészséges.

Mivel szoptatni szerettem volna, így a kórházban nem adtak neki azonnal cumisüvegből enni, hanem minden látogatsáom alkalmával mellre tettük, még akkor is, ha kezdetben nem, vagy csak 5 grammokat szopott. A 35. hétig nem is volt szopóreflexe, ezért azzal csak később kezdtünk el próbálkozni. Szerencsére viszonylag jól vette az akadályokat és később be tudtuk vetni a cumisüveget is. A fulladásos esetet több fulladásos eset követett, így kipróbáltuk a medela calma cumisüvegét, ami támogatja a szopóreflexet, és csak akkor jön belőle, ha vákumot képez a baba. Ezzel az üveggel szerencsénk volt, egyre kevesebb lett a baleset, és mára pedig teljesen meg is szűnt.

Amikor beköltöztem hozzá a kórházba, már tudott egy kicsit szopni, egy kicsit cumisüvegből enni, borzasztóan sárga volt, és állandóan aludt. Úgy kellett mindig kelteni. A kórházban sokat próbálkoztunk a szoptatással, még tanácsadót is kaptam, aki ellenőrzött bennünket, de akkor sem sikerült eljutnunk addig, hogy megegye az adagját, mert mindig kellett a cumisüveg is. égül úgy dönöttünk, ha biztonságosan megeszi az adagját, ébreszthető, és nem marad ki napi 1 etetésnél több, akkor hazamehetünk.

Emlékszem, hogy egy szerdai nap vették ki az orrszondáját (már zöld volt a váladéktól, meg is ijedtem), üvöltött is rendesen, aztán mivel jól haladtunk, pénteken haza is engedtek.

Nagyon ideges voltam, mikor el kellett jönni. Valahogy éreztem, hogy nem lesz minden rendben.

Időközben itt voltak egy hétig a szüleim, majd F. szülei, és reméltem, hogy a gyerekszoba kész lett, ahogyan szerettem volna. Ehhez képest, mikor este megérkeztünk, a kiságy telepakolva csomagokkal, a mózes ugyan kész volt, de a szobában kupi volt, a pelenkázó még be volt csomagolva, a ruháit meg a pelenkáit azt se tudtam, hogy hol vannak. Rögtön etetni is kellett, úgyhogy eléggé idegesen indult az itthonlét. Az éjdóféli etetést F. vállalta magára, de az is balul sült el, mert Corinna pelenkázás közben bukott egyet, de nem tudta kontrollálni, és nem kapott levegőt. Kvázi megfulladt, de sikerült stimulálni, és magához téríteni. Nagyon megijedtünk mind a ketten, de reméltük, hogy ez csak egyedi eset. Már a kórházban is jeleztem, hogy a gyerek sokat bukik, de nem foglalkoztak vele, hazaéngedtek. Másnap, otthon is bukott, még álmában is. Anyósom szerelemmel szemlélte a kiságyban, mikor egyszer csak bukott egyet, és megint megfulladt. Anyósom üvölt, én rohanok,a  kékülő, üvöltő gyerek a kezében, és ketten próbáltuk visszatéríteni. Sikerült is, de azonal felhívtuk a kórházat, aminek az lett az eredménye, hogy vissza kellett mennünk 3 napra megfigyelére.

A 3 nap alatt kiderült, hogy bukik, plusz vmiért a hasa is sokat fájt, és nehezen kakilt, úgyhogy a végén szentjánoskenyér őrleményt kezdett el kapni, ami besűrítette annyira a tejet, hogy kevesebbet bukott vissza, és kevesebb lett a hasfájás is. 3 nap után hazaengedtek bennünket, akkor már nyugodtabban jöttem, mert tudtam, hogy a kész szoba vár, ahogyan szeretném.

Kezdetben velünk egy szobában altattuk, és az éjszakai etetéshez én átvittem a gyerekszobába, de pár nap után rájöttünk, hogy így egyikőnk sem tud aludni. Próbálkoztunk a váltott éjszakázással, de az sem vált be, mert akkor F. másnap nem tudott dolgozni. Így aztán úgy döntöttünk, hogy én babázom, ő dolgozik, és beköltözöm a gyerekszobába. Azóta így vagyunk, és ez eddig működni látszik.

Az itthon töltött 4 hét alatt voltunk az új gyerekorvosi centrumban, ahol először egy orvos vizsgálta, de a következő alkalmakkor már csak nővérek lesznek. Az orvos meg volt lepődve, hogy kicsi kora ellenére milyen erős, hogy emeli a fejét, és olyan dolgokat csinál, amiket egy 2 hetes csecsemő nem. Persze ő akkor már 7 hetes volt. Kicsit össze is vagyok zavarodva, hogy mikor kell az eredeti születéséhez viszonyítani, és mikor a kiírt dátumhoz. De idővel bizonyára ez is kiderül.

Most ott tartunk, hogy Corinna szépen fejlődik, már majdnem 3,5 kiló. Néha szopizik, de általában cumisüvegből eszik. Szeret enni, nagyon mohó. Lassan magától is felébred. Elkezdte érdekelni a külvilág, néha több órát is ébren van. Dumál a dolgoknak, figyel a hangokra és a fényre. Szeret hason rajtam lenni, és szereti a meleget. Szeret sétálni az erdőben. Éjszaka sokat mocorog, gyakran kell büfiztetni. Még mindig sokat bukik. Szeret fürdeni. Hangosan sír. Eltűnt a koraszülött hehehézés. Nagylány lett.