Mennyi az annyi?

Ma voltunk a 12 hetes kontrollon a védőnőnél. Kicsit furcsa persze, hogy a 12 hetes gyerekem (aki egyébként is csak 11+5) még csak 5 és fél hetesnek számít – persze ez így van rendjén. A korának megfelelő méretei vannak, elérte a 4 kilót (hurrá!), egy hónap alatt kb. 600 grammot hízott, ami teljesen normálisnak számít. Persze én tudom, hogy az utóbbi 2 hétben alig hízott valamit.

Július 8.-án megkapta az első oltást bent a kórházban, amihez be is kellett feküdnünk 24 órára, hogy monitorra tehessék. Szerencsére egy kis láznál nem lett több baja. Mondjuk én annyira ideges voltam az oltás előtt, hogy nagyon aludni sem tudtam. Két nővér adta be neki a 2 oltást, egyszerre a combjaiba. Szegény sikított egy nagyot, utána sírdogált, de szerencsére ennyivel le is tudtuk. Rosszabbra számítottam. Furcsa volt megint a kórházban lenni, hogy 3 óránként ébresztenm kellett a gyerekemet enni, holott neki már lassan volt kialakult napirendje. Van hogy 2,5 órát aludt, máskor meg 4-et. És azt sem tudtam már előre megmondani, mennyit eszik. Volt, hogy 90 ml-t, de néha akár 150-et is. Kifejezetten idegesített, hogy megint a nővérek akartak nekünk diktálni, de szerencsére azt az 1 napot kibírtuk.

Sajnos az oltás után a Corinna teljesen megváltozott. Fáradt lett, kedvetlen, étvágytalan és sírós. Ez egy hétig tartott nála, alig evett. Tényleg nagyon aggódtam. Aztán egy hét múlva javult a helyzet, megint lett étvágya, de a sírás megmaradt. Lehetett ez azért is, mert szájpenésze lett, és nagyon nehezen evett. Szerintem fájt neki. Kapott rá gyógyszert, ezt 2 hétig adtam neki, most már ugyan nem látom, hogy fájna neki az evés, de a szájpenész megmaradt (ennyit a gyógyszerekről..)

A sírásra ma a védőnőnél rá is kérdeztem, de szerinte életkori sajátosság, és csak véletlen egybeesés, hogy pont az oltás után 2 nappal kezdődött. Azóta nincsenek nyugodt estéink. Este 7 után már nyűgös, és elkezd ordítani. Szabályszerűen vörös a feje, és nem lehet semmivel megnyugtatni. Persze ez akkor is így van, ha a játszásban túlpörög. Próbáltuk már sétálni is vinni, de akkor meg a park közepétől kézben kellett cipelni, és a süss fel napot énekelni. (valamiért ez lett az altatódal – vagyis egyszerűen semmilyen más gyerekdal nem jutott eszembe. Hollandiában meg úgyis hideg van nyáron is, tehát a megfagynak része éppen aktuális).

A védőnő különben nagyon elégedett volt ma vele. 4 kiló, 52 centi, fejkörfogata 36 cm. Erős, stramm kiscsaj, tartja a fejét, mosolyog, dumál, rettenetesen aktív, és követi a fejével a piros kockát (basszus vennem kell nekem is egyet 🙂 ). Amiatt is aggódtam, hogy az utóbbi időben észrevettem, hogy a bal lábát csákányként használva a jobb lábával hadonászik, de a balt nem mozgatja annyit. Már féloldalasságra gyanakodtam, de a védőnő menyugtatott, hogy ez a fordulás első jele – most már ne hagyjam magára (eddig se hagytam), mert bármikor megfordulhat. (hehe 🙂 )

A következő oltást két hét múlva kellett volna kapnia, de kialkudtam, hogy legyen sokkal több, hogy legyen ideje erősödni. Szerintem egyszerűen a kórházban minél hamarabb túl akartak lenni az első oltáson, azért kellett pontban 2 hónaposan beoltani (amikor ő még csak 2 hetesnek számított). Szóval most aug. 21.-én megyünk. Nem várom :.-S Utálom az oltásokat. Nem szeretem, ha megszúrják az én egészséges babámat. Persze a józan eszemmel tudom, hogy ez kell neki. Magyarországon pl. közösségbe sem kerülhet, ha nem kapta meg az oltásokat. Itt Hollandiában viszont semmilyen oltás nem kötelező. Az orosz lány pl., akivel a kórházban összeismerkedtem, nem adat be egyet sem. Szerintem azért ez felelőtlenség. De az ő gyereke, ő tudja. (én meg szívok a sírós gyerekemmel otthon).

Különben az apjával felváltva imádjuk. Szép kis húsos baba lett Corinna, nem is hasonlít a születés utáni önmagára, meg ránk se 🙂 Az utóbbi időben szeret szopizni is, így egyre többet próbálkozom. Tegnap nem fogadta el az ételt cumisüvegből – a mellem kellett neki (de mire rájöttünk, hogy miért sír…). Én nagyon örülnék, ha sikerülne kizárólag szoptatnom – nem a szuperanyaság miatt, de sokkal könnyebb lenne az életünk. Ma a védőnőnél debütáltunk először. Tudtam, hogy a sok macera (vetkőztetés, méregetés, pakolgatás, öltöztetés) után éhes lesz, és azon vacilláltam, hogy vigyek-e neki tejet vagy csak a bimbóvédőmet vigyem, és próbáljam ki, működik-e a szoptatás egyáltalán. F-et figyelmeztettem (ő is velünk volt), hogy ha nem működik, akkor egy vörös fejjel ordító gyereket kell hazatolnunk. De szerencsére minden rendben ment. Mondjuk nem hagytam annyi ideig enni, mint amennyit ő szeretett volna, de hazáig kibírtuk, és itthon újra szopott. Én ezt nagyon jó jelnek veszem.

Sokat dumál is egyébként, és néha teli szájjal nevet. Én már kis hangicsálást is felfedezek nála, főleg ha a kiságyára rakott kis méhecskével dumál, vagy az ágya fölött csüngő zenélő forgó madarakkal. Az apjára mindig vigyorog, és néha engem is megszán eggyel, ha jó kedve van. Nagyon szeretek vele szembenézőset játszani, olyankor a hasamra fektetem őt is hason, ő emelgeti afejét, kerekíti a szemét, próbálja tartani a fejét. Csuda édes. Sosem gondoltam volna, de néha olyan cuki, hogy majd megzabálom. (amikor ordít, akkor kevésbé, de reméljük, hogy ez múlandó).